A Tiszai pályaudvar utasai már évek óta ismerik a problémát: az aluljáró rendszeresen beázik. Most azonban úgy tűnik, végre érdemi megoldás születhet, ugyanis megkezdődött a szerkezet külső szigetelése. A felújítási munkálatok során mindent ki kell bontani az aluljáró tetejéről, ami jelenleg az 1. vágánynál már meg is történt. A munka során különleges látvány tárult…
K. Endre, akit a bicskei gyermekotthon ügyében elítéltek, majd Novák Katalin korábbi köztársasági elnöktől kegyelmet kapott, most könyvet jelentetett meg Vesszőfutás címmel. A kötetben azt állítja, hogy koncepciós per áldozata lett, és nem követte el a terhére rótt cselekményeket. A magánkiadásban megjelent könyvben K. Endre arról ír, hogy hálás Novák Katalinnak a kegyelemért, de…
Az idei ősz eddigi leghidegebb éjszakáján vagyunk túl: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Lénárddarócon hétfő hajnalban rövid időre fagypont alá, mínusz 0,4 Celsius-fokra csökkent a hőmérséklet – közölte a HungaroMet Zrt. Az országos meteorológiai szolgálat jelentése szerint hétfő hajnalra az ország nagy részén 10 Celsius-fok alá hűlt le a levegő, egyes helyeken pedig 0 fok közelébe…
Otthonunk stílusa sokat elárul rólunk: nemcsak azt tükrözi, hogy milyen színeket, anyagokat vagy bútorokat kedvelünk, hanem azt is, milyen életet élünk, milyen értékeket képviselünk. Egyesek a nyugalmat és a természetközeli atmoszférát keresik, mások inkább városias hatásra, dinamizmusra vágynak. De vajon melyik mit is jelent pontosan, és van-e lehetőség a két stílus ötvözésére? Az alábbiakban…

Különleges alkalomból tartottak motoros felvonulást a Borsod Volán dolgozói a hétvégén. A Mesés mosoly gyermekekért Alapítvány szervezésében jótékonysági céllal vették nyakukba a várost két keréken a megye buszsofőrjei. A kezdeményezéssel Baksy Lénárd gyógyulását kívánták segíteni, akinek az orvosok szerint öt alkalmas őssejtkezelésre volna szüksége a javuláshoz. A nyolcéves kisfiút három éve diagnosztizálták autizmussal, ennek…
A megyei főügyészség terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki az éjszaka kellős közepén, egy telefonhívás alkalmával azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja családi házát. A vádirat szerint az ittas állapotú vádlott február második felében, éjszaka, élettársával és három kiskorú gyermekével otthon tartózkodott a borsodi településen lévő családi házában. A férfi mobiltelefonról felhívta…

Ez az utca egyszerű emberének véleménye a mindennapokban, a valóság pedig most sem cáfolja meg ezt az ősi mondást. Csöbör Katalin arról számolt be, hogy épül (még nincs készen) a Szirma-Martinkertváros útszakasz új aszfaltburkolata. Rövid bejegyzésben néhány képpel illusztrálva adta hírül Csöbör Katalin a közösségi médiában az építkezést. Ígérete szerint “hamarosan új aszfaltburkolaton autózhatunk…
Egy középkorú férfi az áldozat, egy településen belüli vasúti átjárónál ütötte el őt a vonat. Úgy tudjuk, szándékosan lépett a szerelvény elé. Embert gázolt a vonat Onga és Szikszó között, az Ongaújfalui vasúti átjárónál, az Állomás utcában szombat este. A miskolci hivatásos tűzoltók segítettek a biztonságos átszállásban a szerelvény utasainak, amint a mentesítő busz…
A hölgy szerencséjére a szerelvény vezetője időben le tudott fékezni, így nem sérült meg súlyosan. Idős nő feküdt a Tizeshonvéd u. és a Malomszög u. sarkánál a villamossínre vasárnap délután – számolt be róla a Minap.hu. Az asszony a rendőrség tájékoztatása szerint véget kívánt vetni életének, ám a Diósgyőr felől érkező szerelvény időben fékezett,…

Hódmezővásárhely városa gyász és igazságtalanság színterévé vált, Debrecenben már most tombol a választások előtti dezinformációs kampány, míg Pécsett áll a bál a helyi Pride rendezvény miatt. Kecskemétre Kéri László vitt magával a változás szeléből, Miskolcra pedig Magyar Péter, a miniszterelnök kartonfigurájának társaságában. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a helyi független lapok heti…