
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) jelentős változtatásokat vezet be a lakossági állampapírok konstrukcióiban, hogy a hosszabb futamidejű és fix kamatozású papírok felé terelje a vásárlókat – ez azonban azt is jelenti, hogy a megtakarítóknak kell viselniük az inflációs kockázatot. Az elmúlt tizenegy év során a lakosság által birtokolt állampapírok aránya drasztikusan nőtt az államadósság…

Lehet, hogy trend lesz belőle? Nem minden nyugdíjas kér a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványokból, és nehezebb körülmények között élőknek adományozza őket. Az Együtt a Kecskeméti Családokért Közhasznú Alapítvány is posztolt a minap egy nyugdíjas támogatójuk nagylelkű felajánlásáról. Más a Facebook-on tájékoztatta ismerőseit, hogy szívesen odaadná rászorulóknak az utalványait. A nyugdíjasok 3 darab 5000 forint,…

A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára azt állítja, hogy Orbán Viktor magángéppel történt dublini utazása egy forintjába sem került az adófizetőknek. Ez viszont ellentmond annak a Kormányzati Tájékoztatási Központ által a Telex érdeklődésére korábban adott válasznak, amely szerint az utat az állam szervezte és finanszírozta. Orbán egy korábbi interjúban maga is arról beszélt, hogy Csányi Sándor,…

Bán János alpolgármester szerdán jelentette be a Hírös Agóra Ifjúsági és Kulturális Központ szervezeti reformját a második alkalommal megtartott kulturális-kerekasztal ülésén. Ennek részeként a jelenleg, megfelelő végzettség hiányában jogszabályellenesen kinevezett igazgató a továbbiakban ügyvezetőként állna a közintézmény élén, helyetteseként a gazdasági igazgatót jelölik meg, a szakmai munkát pedig három szegmensre (divízióra) bontják és az…

„Este van este van, ki-ki nyugaton van” – ezzel a sorral, a Be vagyok zárva című számmal indította maximális lendülettel kecskeméti koncertjét Beton.Hofi az Ápoló Klubban. A fellépés eredetileg szeptember 20-án lett volna, de azt a rapper betegség miatt kénytelen volt lemondani, így 25-én, csütörtökön 20 órakor pótolták be a koncertet. Bátran kijelenthető, hogy…

Immár teljes intenzitással elindult a politikai szezon, így természetesen ezen a héten sem maradhatott el a péntek reggeli miniszterelnöki interjú. A Szőlő utcai javítóintézet, családtámogatások és adórendszer, Kelet-Magyarország felzárkóztatása, Antifa – ezek is szerepeltek a mai témák között. Orbán Viktor a Szőlő utcai javítóintézet ügyével kapcsolatban elmondta, hogy szerinte “álhírbotrány” bontakozik ki az elmúlt…

A rendőrség nem adott választ a Népszavának, miután a lap arról érdeklődött, hogy hol tart a több mint egy éve elindult eljárás, amely Hatházi Róbert volt kecskeméti plébános ellen zajlik. A korábbi lelkészt azzal vádolják, hogy évekkel ezelőtt kiskorúak sérelmére súlyos szexuális visszaéléseket követhetett el, az áldozatok között pedig olyan gyerek is lehetett, akit…