Idén októberben ismét életre kel a Miskolci Egyetemi Napok, amely több mint 30 éve a régió diákéletének egyik legkiemelkedőbb eseménye. A rendezvény mára igazi fesztivállá nőtte ki magát. Több tízezer szórakozni vágyót csábít a borsodi megyeszékhelyre népszerű előadókat és felejthetetlen koncertélményeket garantálva. Az idei MEN kínálata rendkívül változatos, így mindenki megtalálhatja a kedvére valót.…

Idén először Miskolc is részese lett a PsychArt24 művészeti maratonnak, amely immár 15. alkalommal hívta egy közös alkotásra a pszichoszociális fogyatékossággal élőket és az egészséges résztvevőket. A több száz alkotót felvonultató esemény szeptember 26-27-én zajlott, és az ország kilenc városában, Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Pécsen, Békéscsabán, Kecskeméten, Kalocsán, Miskolcon és Sopronban kínált lehetőséget a kreativitás…

Hosszú hónapok, sőt, már lassan évek óta kordonokat kell kerülgetnünk Miskolc sétálóutcáján a Nemzeti Színház környékén. Szerkesztőségünk megkereste Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalát, hogy megtudjuk, hogy mikor szűnhet meg ez az áldatlan állapot és mikorra várható a színház homlokzatának kijavítása. A miskolciak már olyan régóta kerülgetik a kordonokat a belvárosban, hogy szinte már…
Miskolc büszkesége, az „Ehető Erdő – Forest to Fork” program bekerült a világ száz legjobb fenntartható turisztikai kezdeményezése közé (Green Destinations TOP 100). Az elismerést szeptember 29-én, a franciaországi Montpellierben megrendezett díjátadó gálán vehették át a szervezők, ezzel a borsodi megyeszékhely a világ legjobb példái közé emelkedett a felelős és közösségi alapú turizmus területén.…

Szeptember elején elkezdődtek a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő tetőszerkezetének helyreállítási munkálatai, de ettől függetlenül továbbra is várják a pihenni és gyógyulni vágyó vendégeket. Megkezdődtek a felújítási munkálatok a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő területén, de szerencsére a vendégeknek ezalatt az időszak alatt sem kell lemondaniuk a fürdő nyújtotta élményekről. A kültéri gyógyvizes medence és a…
Az Encsi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki összetört egy pezsgős üveget egy járókelő fején, majd a szilánkokkal több helyen meg is vágta. A vádlott már 2024. október közepén a rendőrség látókörébe került, amikor éjszaka, egy borsodi település közterületén álló telefonfülke ablakait betörte. A…
Valóban így lenne? Mi hogy látjuk ezt a gázszámláinkon? A közlekedési miniszter Sopronban egy vita hevében kétszer is elmondta vitapartnerének, hogy most bizony 9 forintért vesszük a gáz köbméterét, mert olcsó. De akkor mi is annyiért kapjuk, egyszerű lakosok? Ha nem, miért nem? Ha pedig nem 9 forint, miért mondta ezt Lázár? Nem, ez…

Idő kell, amíg megszokjuk, hogy a MIVÍZ jelenlegi formájában szerdától megszűnik létezni, ízlelgessük az új nevet és profilképet. Miskolc újra változáson esik át. Figyeljünk, a számlafizetésnél lehet, hogy több teendőnk lesz az egyszerű várakozásnál. A társaság oldala és arculata is megváltozott a keddi napon, szerdán már ÉRV-re ébred(t)ünk. Több közleménnyel is szolgált a részben…
Az önkormányzat öt munkanapon át biztosítja az ingyenes gyermekétkeztetést az őszi szünet során. Íme a részletek. Az önkormányzat tájékoztatásából megtudhattuk az őszi szünet előtti teendőket, illetve hogy az említett öt munkanap során hol és hogyan étkezhetnek ingyenesen a rászoruló gyermekek Miskolcon. Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés keretében – a szülő, törvényes képviselő kérelmére –…
A Miskolci Törvénszék jogerősen négy év szabadságvesztésre ítélt egy ózdi férfit, aki ittas állapotban brutálisan bántalmazott egy nőt. A vádlott előbb ököllel fejen ütötte, majd késsel megszúrta áldozatát, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. A tragédia előzménye egy családi konfliktushoz köthető. A vádlott édesanyjának érzelmi kapcsolata korábban véget ért, korábbi partnere pedig új élettársával együtt egy…