Borsod24

  • Hollósy András esete a 31 ezerrel

    Hollósy András esete a 31 ezerrel

    Hollósy András rendszeresen büszkélkedik növekvő Facebook-követőtáborával, amely mára 31 ezerre duzzadt, ám a követők többsége valójában Hubay György országgyűlési képviselőtől örökölt, aki 2023 januárjában adta át neki az oldalt. Az átadás óta eltelt két és fél évben mindössze 11 ezren lettek újak, vagyis a büszkélkedés alapja nagyrészt még mindig Hubay korábbi követőbázisa. Hollósy András,…

  • Országos “féletmű-turnéra” indul Szűcs Krisztián – 25 éves a Krézi srác

    Február 28-án a MOMKultban rajtol el Szűcs Krisztián féletmű-koncertsorozata, amely országszerte több mint egy tucat helyszínen várja majd nem csupán a Krézi srác-rajongókat, és egy fergeteges fináléval zárul december 27-én az A38 Hajón. A február utolsó napján induló turnéval újabb fejezetéhez ér a Húszezer éjszakás kaland: egy negyedszázados zenei utazást ünnepelhetünk, a féletmű-koncertek pedig…

  • Az átadás után is problémás maradt a pályaudvar, a váltók nagyjából fele nem működött rendesen

    A Keleti a miskolci vasútvonal forgalmát is döntően befolyásolja, megint egy hetekig tartó felújítás, javítgatás, amely végén az eredmény finoman szólva megkérdőjelezhető. Most legalább annyi jó hírünk lehet, hogy jelenleg nem terveznek újabb lezárásokat. Ám úgy fest, nem jól sikerült “a keleti nyitás”. Nagyjából két hetet kell visszamennünk az időben. A részletekről az Iho.hu…

  • Állatok világnapja: a DVTK közös kutyasétáltatásra hív minket

    Állatok világnapja: a DVTK közös kutyasétáltatásra hív minket

    A klub és szurkolói számára rendkívül fontosak az állatok és a számukra nyújtott segítség. Csütörtökön erre ismét lehetőségünk lesz nekünk is. A Diósgyőri VTK a közösségi médiában tette közzé csütörtöki programajánlóját, amiben mi magunk is tevékenyen részt vehetünk. A DVTK számára minden évben fontos, hogy az Állatok Világnapja alkalmából valamilyen akcióval felhívja a figyelmet…

  • A díszmadártartás gyógyír, hétvégén kiállítás nyílik a TTH-ban

    A díszmadártartás gyógyír, hétvégén kiállítás nyílik a TTH-ban

    Hatalmas sikert arattak a napokban a miskolciak a Veszprémi Nemzetközi Díszmadárkiállításon. A dobogós helyezettek között Miskolc Város Díszpolgára, Fedor Vilmos négyéves kékhomlokú amazonját választották az olasz bírák a legszebbnek. Kevesen tudják, hogy a közéleti személyiség több mint 40 díjat zsebelt már be idehaza a papagájaival. A legnagyobb elismerést azonban Bariban (Olaszország) kapta a madarászok…

  • Klubhűség a pályán: Újpest-szurkoló labdaszedők lettek a hétvége hősei

    Szokatlan és megható jelenet zajlott le a Kazincbarcika–Újpest mérkőzést követően szeptember 20-án. A Mezőkövesden rendezett találkozón, amelyet a hazaiak 2-0-ra nyertek meg, két fiatal labdaszedő bizonyította be, mit jelent az igazi klubhűség, még akkor is, ha az ember a rivális csapat meccsén dolgozik. A két 14 éves mezőkövesdi fiú, akik rendszeresen labdaszedőként segítenek a…

  • Tűz pusztított egy szikszói családi házban

    Miskolci hivatásos tűzoltókat riasztottak szeptember 30-án kedden délelőtt Szikszóra, a Kazinczy utcába, ahol lángra kapott egy családi ház. A tűz az egyik szobában keletkezett, majd átterjedt a tetőszerkezetere is. Az épületben öt lakos tartózkodott a tűz kialakulásakor, akik még a miskolci tűzoltók helyszínre érkezése előtt elhagyták az ingatlant. Személyi sérülés nem történt, azonban a…

  • A Mi Hazánk bemutatta borsodi jelöltjeit

    A párt mind a hét választókerületben indít jelöltet a 2026-os országgyűlési választásokon Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Mi Hazánk Mozgalom hétfő délelőtt, a miskolci Szent István téren tartott sajtótájékoztatón mutatta be Borsod-Abaúj-Zemplén megyei országgyűlési képviselőjelöltjeit. A jelöltek neve már augusztus 20. óta ismert volt, de most élőben is megismerkedhettek az érdeklődők a jelöltekkel. A párt a…

  • Szüreti Napok Tokajban: háromnapos borfesztivál jön a hétvégén a világörökségi borvidéken

    Magyarország egyik legrégebbi szüreti fesztiválját rendezik meg október első hétvégéjén Tokajban. A több mint kilenc évtizedes hagyománnyal rendelkező rendezvény idén is gazdag programkínálattal várja a borkedvelőket és a családokat. Október 3. és 5. között ismét megelevenedik Tokaj, amikor megnyitja kapuit a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok. Az 1932 óta folyamatosan megtartott fesztivál nem csupán a tokaji…

  • Vádat emeltek egy miskolci férfi ellen, aki befogadott családja kislányát zaklatta

    A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfival szemben többszörösen minősülő szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt. A vádlott éveken át egy általa befogadott családból való kisgyermeket zaklatott szexuálisan. A vádirat szerint a szomorú történet 2020 áprilisában kezdődött, amikor a vádlott miskolci otthonába fogadott egy nehéz anyagi körülmények között élő, öt gyermeket nevelő családot.…