Borsod24

  • Hollósy egy ideig nem lesz a “DVTK hangja”

    20 év után átmenetileg felfüggeszti tevékenységét a Diósgyőri Stadionban a város alpolgármestere. Ez annyiban nem is probléma, hogy hónapokig úgy dolgozott a “DVTK hangjaként”, hogy azt jogilag nem is tehette volna, mert összeférhetetlen volt az alpolgármesteri tisztségével. Erről és a többi fideszes képviselő összeférhetetlen munkavállalásáról itt írtunk részletesen. Hollósy András hosszas visszaemlékezéssel kezdte bejegyzését,…

  • Kossuth-díj Pataky Attilának és Nemcsák Károlynak – megkapták jutalmukat a fideszes celebek

    A nemzeti ünnephez közeledve idén is kiosztották a különböző állami elismeréseket. Csodák csodájára 2026-ban is bőven akad a díjazottak között olyan, aki hű szolgálatot tett a kormánypártoknak. Sulyok Tamás köztársasági elnök március 15-e alkalmából kiosztotta az idei Kossuth- és Széchenyi-díjakat. Jutott díj többek között Pataky Attilának, a Tállai Andrással nemrég egy színpadon magyarpéterező  Nemcsák…

  • Kovács Zoltán azonnali hatállyal távozik a DVTK-tól

    Tovább folytatódik a változások sora a kiesés ellen küzdő DVTK-nál. A klub szombat délelőtt bejelentette, hogy távozik posztjáról Kovács Zoltán sportigazgató. Mint ismert, a miskolci csapat március elején már edzőváltáson is átesett. Vladimir Radenkovics helyére Nebojsa Vignjevics érkezett, aki pályafutása során immár negyedszer dolgozik Magyarországon vezetőedzőként. A szerb szakember pontszerzéssel mutatkozott be a diósgyőri kispadon, csapata 1–1-es…

  • Óvóhelyek, törvénysértő kampány és indulatos fórum – ez történt a héten

    Óvóhelyek, törvénysértő kampány és indulatos fórum – ez történt a héten

    Debrecenben óvóhelyeket kezdtek felmérni Kósa Lajos háborús kijelentése után, Veszprémben nem tudják az emberek, hova meneküljenek egy háború esetén. Eger világhírű magyar fotósok kiállítására készül, Kecskeméten törvénysértőnek mondták ki a szakképzőben tartott kampányfórumot. Szabolcsban a nyíregyházi állatpark vezetője indul a Tisza színeiben, Orbán Viktor pedig Hódmezővásárhelyre érkezik. Miskolcon a kormánypárti alpolgármester szabadsága alatt is…

  • Fontos változások a menetrendben az ünnepi hétvégén

    A nemzeti ünnep miatt március 14-én és 15-én több változásra is számítani kell a miskolci közösségi közlekedésben. Az MVK Zrt. tájékoztatása szerint módosul néhány autóbuszjárat útvonala, a villamosközlekedésben kisebb késések lehetnek, emellett az ünnepnap a jegy- és bérletpénztárak nyitvatartását is érinti. Március 15-én, vasárnap a villamosok a vasárnapi menetrend szerint, az autóbuszok pedig a szabad- és munkaszüneti…

  • Egy nap alatt hússzor kellett beavatkoznia a tűzoltóknak megyénkben a lángoló növényzet miatt

    Bőven akadt dolga a tűzoltóknak csütörtökön. Mindössze egy nap alatt hússzor avatkoztak be a lángoló növényzet miatt  tegnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében. A legkisebb tűzzel érintett terület néhány négyzetméter, míg a legnagyobb öt hektár volt. Sajószentpéternél és Ózd határában két hektáron égett le a száraz növényzet, a tüzet a miskolci és az ózdi egységek oltották el. Szendrőládnál öt hektáron pusztítottak…

  • Hivatalos: öt pártlista lesz a szavazólapon – mutatjuk a sorrendet

    Hivatalos: öt pártlista lesz a szavazólapon – mutatjuk a sorrendet

    Már hivatalosan is eldőlt, hogy mindössze öt párt országos listája szerepel majd a szavazólapon a közelgő országgyűlési választáson. A hét elején ez már szinte biztos volt, de a kép véglegessé akkor vált, amikor a Nemzeti Választási Iroda törölte a nyilvántartásból a Szolidaritás pártja – Magyar Munkáspárt országos listáját. A döntés következtében a választók az áprilisi voksoláson a…

  • Még nagyobb bajban a Diósgyőr, a sereghajtó és szinte biztos kieső Barcika is kiütötte

    Van, aki szerint meglepő, mások szerint a legkevésbé sem, hogy az utolsó helyezett KSBC agyonverte a DVTK-t saját pályáján. Lehet, hogy beigazolódnak a nyári szünetben többször hangoztatott félelmek és kizúg a miskolci csapat az NB I-ből? Az első játékrészben kétgólos fórra tett szert a Kazincbarcika (benne egy, a miskolci gárda által teljesen feleslegesen összehozott…

  • Felújított lelátót avattak Múcsonyban, 15 éves a Sajóvölgye Focisuli

    Március 11-én adták át a felújított lelátót a Sajóvölgye Focisuli (SVF) múcsonyi alközpontjában, ugyanazon a napon, amelyen az egyesület a megalakulásának tizenötödik évfordulóját ünnepelte. A múcsonyi füves pálya melletti nézőtér a sportállamtitkárságtól kapott 130 millió forintos állami támogatásból újult meg teljesen. A munkálatokat a Reneval Color Kft. végezte: a lelátó új betonszerkezetet kapott, középső…

  • Nagyarany Berlinből: a Grand Tokaj három díjat hozott haza a világ egyik legrangosabb borversenyéről

    A Grand Tokaj három borával is komoly elismerést szerzett a Berliner Wein Trophy 2026 nemzetközi borversenyen: a tokaji pincészet egy nagyarany- és két aranyérmet nyert a megmérettetésen, amelynek eredményét a közösségi médiában tették közzé. A legnagyobb elismerést a Szarvas Aszú 2013 kapta, amely nagyarany minősítést érdemelt ki. Aranyérmet nyert emellett a Szamorodni Amethyst 2022…