•
A Grand Tokaj három borával is komoly elismerést szerzett a Berliner Wein Trophy 2026 nemzetközi borversenyen: a tokaji pincészet egy nagyarany- és két aranyérmet nyert a megmérettetésen, amelynek eredményét a közösségi médiában tették közzé. A legnagyobb elismerést a Szarvas Aszú 2013 kapta, amely nagyarany minősítést érdemelt ki. Aranyérmet nyert emellett a Szamorodni Amethyst 2022…
•
Most az időjárásra nem foghatjuk, így marad a figyelmetlenség. A villamosközlekedés természetesen alaposan meg is bénult. Néhány hétig egészen kíméletesek voltak a miskolci járművezetők az MVK villamosaival, ám most ismét nekiütköztek egy szerelvénynek. K. Szabolcs olvasói fényképéből nem derül ki, hogy pontosan hogyan történt a baleset, de jól látható, hogy a villamos jobb-eleje sérült…
•
Lapunk február 28-án, szombaton már beszámolt a miskolci Soltész Nagy Kálmán utcai társasházban kitört tűzről – most azonban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatásából további, megdöbbentő részletek is kiderültek az esetről, amelyek jól érzékeltetik, mekkora veszélynek tette ki magát a két egyenruhás. A délelőtti bejelentés után a Vasúti Rendőrőrs két munkatársa, Henyecz István rendőr törzszászlós…

•
Főszereplőnknek ugyanis nem ez az eredeti becses neve, ám a választások előtt valamiért pont úgy gondolta, hogy Tisza Péterként kíván tovább élni, valamint pont a választáson is indulni kíván jelöltként (és még sikerrel is járt az ajánlásgyűjtésnél). Szintén furcsa véletlen, hogy éppen most kezdte tömegével visszafizetni sokmilliós adósságait. Tisza Péter néven, függetlenként indul egy…

•
A jövő héttől eggyel több helyen vásárolhatunk fagylaltot Miskolcon. Bár március közepén még semmiképpen nincs nyár, a kellemes, 18-19 fok körüli nappali hőmérséklet már sokakat csábíthat egy-egy fagyira, de választhatunk mást is. A közösségi médiában olvashattuk G. Eszter bejegyzését. A télnek vége? Eszter tudatta az érdeklődőkkel, hogy újra kinyit az Édes Morzsám fagyizó. “Indítsuk…

•
A Miskolci Rendőrkapitányság az állampolgárok segítségét kéri egy februárban elkövetett lopás ügyében. Az ismeretlen tettes február 14-én, délután egy óra után a Patak utcában álló parkoló gépjárműhöz sétált oda, és onnan egy hátizsákot emelt el. A rendőrség lopás vétsége miatt indított eljárást az ügyben, az elkövető személyazonossága azonban egyelőre ismeretlen. A nyomozók a közzétett…

•
Az elmúlt hetekben a figyelmesebbek számára világossá vált, hogy a kormánypárt igyekszik minél inkább aggódásra bírni választópolgárait, valamint azt az üzenetet megfogalmazni számukra, hogy a 2026-os választás alkalmával háborúról vagy békéről, életről vagy halálról döntenek a szavazók. Nemrég arról számoltunk be, könnyen előfordulhat, Borsod megye és annak székhelye akár komoly kockázatot is jelenthet a…
•
Péntek reggel új áruház nyitotta meg kapuit Szerencsen. A Vestar néven induló bolt a Tesco mögötti területen épült fel, és hivatalosan 2026. március 13-án, pénteken reggel 7 órától várja vásárlóit. Az elmúlt napokban az utolsó simításokat végezték az épületben. A polcokat feltöltötték, az áruk a helyükre kerültek. A belső tér a közösségi médiában megjelent…
•
Telefonos átveréssel jutottak hozzá egy tiszaújvárosi nő bankszámlájához ismeretlen bűnözők – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. Az áldozatot egy korábbi befektetésére hivatkozva vették rá arra, hogy kiszolgáltassa érzékeny banki adatait. A csaló telefonon kereste meg a nőt, és azt állította, hogy egy régebbi befektetésének hozamát szeretné kifizetni – ehhez azonban állítólag szükség van a…

•
A világ minden táján akadnak babonás emberek, sokan közülük pedig nagyon is komolyan veszik a dolgot. Gyakran hallani olyasmit, hogy valaki az ominózus napon nem teszi ki a lábát a lakásból, vagy nem engedi iskolába, osztálykirándulásra menni gyermekét. Mindezt azért, mert attól tart, hogy kihívja maga ellen a sorsot. De vajon honnan ered a…