•
Novemberben lemondott Bánlak városrész önkormányzati képviselője, a mandátumszerzésre hárman indulnak. Az időközi választásnak nagy tétje van, ha a Fidesz jelöltje nyer, megszerezhetik a többséget a testületben az évek óta húzódó patthelyzet után.
•
Ahhoz, hogy az Orbán-rendszer majdani bukása után a közeljövőben ne legyen újabb autoriter hatalom hazánkban, a társadalomnak ki kell kényszerítenie a valódi elszámoltatást – véli Hódmezővásárhely polgármestere.
•
Több oktatási reformot is szükségesnek láttak. – Debreczen, 1948. feburár 7.
•
A volt vezérkari főnök a hajdú-bihari Földesen arra figyelmeztetett, ha kormányra kerülnek, minden választási csalás ki lesz vizsgálva, és lesznek, akik börtönbe mennek. Szerinte új alkotmányra van szükség, de ezt csak társadalmi egyeztetéssel alkotnák meg. Volt, aki arról faggatta a képviselőjelöltet, miért nem fognak össze az újabban DK-s Jakab Péterrel, aki „elég jó, harcos…
•
Debrecenben voltak a legalacsonyabb árak, a szerzők szerint ez vezetett problémához. – Kelet-magyarországi Extra, 1992. február 6.
•
Az egyik csigatésztát pödör, aztán háborús uszítással riogat, a másik munkagép mellett pózol, de szívesen mond beszédet sorversenyre készülő diákoknak. Van, aki az utca népével is találkozik a fotók tanúsága szerint, más szereti magát biztonságban tudni négy fal között a vazallusainak beállított településvezetőkkel. Az mindenképpen újdonsága Hajdú-Biharban is az (elő)kampánynak a korábbiakhoz képest, hogy…
•
Folytatódott a tárgyalás a közbeszerzési ügyben, amelyben a korábbi jegyzőt azzal vádolják, hogy szerepe volt a verseny korlátozásában.
•
Olvasóinkat ezúttal is a Debreciner közösségi oldalán kérdeztük meg. A válaszokba egy kis aktuálpolitika is került.
•
A 69 éves szélhámost nem először tartóztatták le, korábban hasonló bűncselekmények miatt ítélték el. – Debreczen, 1943. február 5.
•
Akkumulátoripari beruházást elzavaró tiszadobiak, díjazott autonóm civilek és választási kampány minden szinten. VIDEÓ