
•
A bécsi Wiener Volkshochschulen hálózata – amely elsősorban felnőttképzéssel foglalkozik, és 32 helyszínen működik az önkormányzattal együttműködésben – rendhagyó módon Krasznahorkai-maratonnal tiszteleg az idei irodalmi Nobel-díj kitüntetettje előtt. A szervezet 30 órásra tervezett eseményéhez december 5-én 10 órától bárki csatlakozhat, akár hallgatóként, akár egy rövid, 20 perces felolvasással. A maraton másnap 16 órakor zárul…

•
Az előzetes tervek szerint november 26-án, reggel 9 órakor tartják az ország közvéleményét hónapok óta lázban tartó állatkínzási eset másodfokú tárgyalását Kecskeméten. A sajtónyilvános eseményen több tucatnyian vehetnek részt, míg a bíróság épülete előtt még többen terveznek demonstrálni. Elzárást indítványoz az ügyészség a Roziként elhíresült eb volt gazdájával szemben – derült ki abból a…

•
Kilencven facsemetét és harminc cserjét ültettek el szombaton a diákok, szüleik és tanáraik, valamint a Zöldítő Civil Társaság tagjai – összesen közel százan – a kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban. Ez lett Kecskemét második Miyawaki minierdeje. Az iskola ősz elején sikeresen szerepelt a Zöldítő által fásításra kiírt pályázaton. A civil társaság szerezte be a fákat…

•
Időnként az ember olyan dolgokat olvas magáról, amiket még ő maga sem „tudott”. A közelmúltban megjelent egy véleménycikk a közpénzből finanszírozott kecskeméti önkormányzati online médiában, amely jó fantáziával egész iparági jelentőséget tulajdonított nekünk, a KecsUP Híreknek és nekem személy szerint is. Lehetne rajta derülni, lehetne rá reagálni, de őszintén: a KecsUP szerkesztősége nem kíván…

•
A kecskeméti önkormányzat 2024 végén hat új trafiboxot – kamera elhelyezésére szolgáló „dobozt” – vásárolt, egyet szereltek a Máriahegyi út mellé, de ez eddig még üresen állt, nem volt benne mobil sebességmérő eszköz. A képviselő-testület csütörtöki ülésére készült előterjesztésből további négy trafibox helyszíne derül ki, a hatodikról később várható döntés. Hamarosan várható a kamerák…

•
Mint arról vasárnap beszámoltunk a KecsUP Híreken, a szlovén választók népszavazáson döntöttek a kegyes halálról, és mint kiderült végül elutasították az önkéntes eutanázia bevezetését. Az előzetes eredmények szerint a voksolók 53 százaléka a törvény ellen, 47 százaléka pedig mellette szavazott, a részvételi arány pedig elérte a 41 százalékot. Lapszemle. A parlament még júliusban fogadta…

•
Miután a Tisza Párt a hét elején – két körzet kivételével – nyilvánosságra hozta, kik közül választja ki előválasztáson november végéig a 2026-os egyéni jelöltjeit, a közéletben azonnal téma lett, hogy a Fidesz eddig semmilyen hivatalos információt nem közölt saját indulóiról. A kormánybarát hirado.hu kérdésére a Fidesz közölte: a korábbi gyakorlatnak megfelelően 2025 januárjában…

•
A Mercedes-Benz három év után lényegében feladja a korábban meghirdetett, luxusra épülő vállalati stratégiáját. A cég a gyenge eladások, a romló pénzügyi eredmények és az elektromos átállás lassúsága miatt visszatér a szélesebb, prémiumszegmensre fókuszáló modellpolitikához – írja a német gazdasági sajtó egyik legnagyobb példányszámú lapja, a Handelsblatt értesüléseire hivatkozva az autorpro.hu. Lapszemle. A Handelsblatt szerint…

•
Vasárnap tartanak törvényhozási népszavazást Szlovéniában arról a jogszabályról, amely lehetővé tenné a végstádiumú, súlyosan beteg páciensek számára az önkéntes, orvosi segítséggel támogatott életbefejezést. A kérdés nem előzmények nélküli: a Nemzetgyűlés már jóváhagyta a törvényt, ám a felsőház, a Nemzeti Tanács ezt megvétózta. A patthelyzetet az alsóház végül abszolút többséggel felülírta – ám ez egy…

•
Miskolci rendelőintézet repedező falakkal. Brutális szagú aszfaltkeverő üzem a lakóházak mellett Hajdúsámsonban. Közelednek a választások, megint nekifutnak egy iskola felújításának Kecskeméten. Pécsi koldusnyilatkozat. Szavazópolgárok importja Romániából Szabolcsba. Mit gondol a szolnoki nép a város és az ország sikereiről? Aktuális kampányfordulatok Egerből, Szegedről és Veszprémből. Többek között ezek a témák érdekelték 2025 negyvenhetedik hetében a…