
•
November 13-án hajnalban szolnoki otthonában holtan találtak egy nőt. A 24.hu beszámolója szerint a rendőrség még aznap elfogta a 22 éves volt élettársat, akit emberölés gyanújával hallgattak ki; a férfi beismerte tettét. Indítékként „féltékenységre” hivatkozott. A Szolnok Hangja helyi lap arról írt, hogy a szomszédok a nő elleni bántalmazás jeleit észlelték, de a kiérkező mentők…

•
Már a csütörtöki rendkívüli testületi ülés kezdete is szokatlan jelenettel indult Ágasegyházán: Füredi János polgármester az érdeklődő helyiekkel együtt ezúttal a Kecskeméten is ismert Fazekas Security Kft. biztonsági embereit is üdvözölte. Indoklása szerint erre azért volt szükség, mert: „kaptunk olyan bejelentést, hogy atrocitásokra lehet számítani”. A sajátos felvezetést az adta, hogy a hónapok óta…

•
Mint az a napokban kiderült, szeptember 19-én a NATO példátlan módon bénította meg az orosz légierő vadászrepülőit Észtország légterében. „Az ellenőrzésünk alatt álltok. Azonnal térjetek vissza az orosz légtérbe” – rádiózott a MiG-31-eseket elfogó svéd Gripen géppár parancsnoka az őket egy pillanatig sem látó, követésükről mit sem sejtő orosz pilótáknak. A NATO így kívánta…

•
A Politico európai diplomatákat kérdezett Donald Trump friss ukrajnai békejavaslatáról – a reakciók a döbbenettől a káromkodásig terjedtek. A névtelenséget kérő források szerint az amerikai elnök új ultimátuma felháborító, mert Ukrajna megkerülésével, Oroszország bevonásával készült, és súlyosan hátrányos feltételeket kényszerítene Kijevre. A tervezet keleti területek feladását, a hadsereg megfelezését és a hatékony fegyverek átadását…

•
A Kecskeméti Arborétum december 1. és 25. között bezárja kapuit. A város egyik legkedveltebb zöld menedéke – 62 hektárnyi csenddel, friss levegővel, változatos növény- és állatvilággal, kápolnával, kilátóval, játszótérrel és erdei tornapályával – az év csaknem teljes egészében ingyenesen látogatható, a karácsonyt megelőző hetek azonban továbbra is kivételt jelentenek. A zárva tartás okairól a…

•
2025. december 7-én a napi belépőjegyek teljes árbevételét és a mellé érkező adományokat egy leukémiás kecskeméti gyermek és családja támogatására ajánlja fel a Vadaskert. A 14 éves Barnabásnál idén nyáron diagnosztozálták a B-sejtes lymphoblastos leukémiát. Az eddigi eredmények biztatóak, a család reméli, hogy Barni egy év múlva gyógyultan éli a kamaszok életét, és mehetnek…

•
– A Jobbik kezdeményezésére elindult a december 24-éről, szenteste ünneppé nyilvánításáról szóló népszavazás, melynek lényege abban áll, hogy eddig is ünnep volt a karácsony mindhárom napja, de amíg december 25. és 26. minden esetben munkaszüneti nap volt, addig a december 24-i nap minden esetben – ha nem hétvégére esett – munkanapnak számított, és le…

•
Egy frissen sült kenyér, kalács vagy pizza alapja mindig a tészta. Az illat, az állag és az íz mind abból indul ki, hogy a tészta mennyire jól van kidolgozva. De mitől lesz egy tészta egyszerre levegős, rugalmas és könnyen formázható? A válasz a részletekben rejlik – a liszt minőségétől kezdve egészen a dagasztás és…

•
A korábbi magyar választások eredményei alapján arra volt kíváncsi a CEU kutatója, hogy mennyire függ össze a jövedelmek alakulása és a kormánypártok választási teljesítménye. Az amerikai politikai mondást idézve („it’s the economy, stupid”) az írás azt vizsgálja: valóban a gazdasági helyzet az, ami döntően befolyásolja a választói magatartást Magyarországon is – szemlézte a Telex…

•
Újabb fordulóponthoz érkezett a nagykőrösi zavaros víz ügye, a Bácsvíz Zrt. – noha a szolgáltatót korábban már többször kereste az ügyben a KecsUP Hírek – levelet küldött lapunknak, hogy a szakmai hitelesség érdekében beszámoljanak a hónapok óta tartó helyzetről. „A probléma oka az, hogy a KEHOP- 2.1.3-15-2016-00020 azonosítószámú Közép- és Kelet-Magyarországi ivóvízminőség-javító program megvalósulása…