
•
A hazai politikai- és gazdasági rendszer elérte a határait, a jelenlegi működés nem fenntartható, változásra van szükség – jelentette ki a KecsUP Híreknek adott interjúban Bod Péter Ákos. A neves közgazdász, az MNB volt elnöke szerint a magyar gazdaság jelenleg nagyon súlyos gondokkal küzd, amiket ugyan még lehetne kezelni, de ahhoz komoly erőfeszítésre van…

•
A kormány újabb támogatást adhat a kecskeméti Neumann János Egyetem félbehagyott campusának befejezésére, miután a beruházás tavaly megakadt. A projektet 2020-ban már egyszer kifizették, de a kivitelezést végző Raw Development – Matolcsy Ádám közeli ismerőse, Somlai Bálint cége – félbehagyta a munkát. A torzóban maradt építkezés folytatására most új – feltételes – közbeszerzést írtak…

•
Mint arról a KecsUP Hírek még júliusban beszámolt, a régi KTE-pálya helyére egy nyolc épülettömbből álló lakókomplexum épülhet, ami ellen a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal sem talált kifogást. Az Aegopolis lakópark elnevezésű fejlesztésben 315 lakás és egy 673 férőhelyes parkoló létesülne a 2,3 hektáros területen, a pláza fölött kialakított zöldtetős, kétszintes beépítéssel. A tervek szerint…

•
Egy 2022 elején benyújtott uniós projekt keretében a MÁV 11 dunántúli vasútállomáson alakíthatja át a vasúti infrastruktúra egyes elemeit, hogy azok polgári és katonai célokra egyaránt használhatók legyenek. Ezek a következők: Almásfüzitő, Komárom, Nagyszentjános, Hegyeshalom, Várpalota, Hajmáskér, Boba, Murakeresztúr, Sárbogárd, Dombóvár és Kiskorpád. Lapszemle. Az Átlátszó részletesen beszámol róla, hogy nemrégiben Homlok Tibort nevezték…

•
Az Amnesty International Magyarország adatai szerint a nemek közötti bérszakadék jelenleg 17,8 százalékos Magyarországon, ami jelentősen magasabb a 12 százalékos uniós átlagnál. Ez havi szinten bruttó 130 ezer, éves szinten pedig több mint másfél millió forintos különbséget jelent a férfiak javára. Az Amnesty arra figyelmeztet: a kormánynak legkésőbb jövő júniusig be kell építenie a magyar…

•
Lezárult az aranyszínű sárgaság (FD) elleni országos felderítőprogram, amelynek során az ország valamennyi jelentősebb borvidékén átvizsgálták és megsemmisítették a fertőzött szőlőtőkéket. A beavatkozással remélhetőleg sikerül gátat szabni a hazai szőlő-bor ágazatot fenyegető betegség további terjedésének. A munkát a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa koordinálta, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a hegyközségek, a borászok, a hatóságok és növényvédelmi…

•
Amerika elvárása, hogy az olyan országok, mint Magyarország, Törökország és Szlovákia, amelyek még mindig vesznek orosz olajat és földgázt, váljanak le az orosz energiahordozókról – mondta Matt Whitaker, az Egyesült Államok NATO-nagykövete a Fox Newsnak adott interjúban. Lapszemle. A beszélgetés apropója az volt, hogy Donald Trump pár napja szankciókat jelentett be Oroszország két legnagyobb olajvállalata, a Lukoil…

•
Debrecenben az akkugyártás miatt bezárnak egy vasútvonalat, Szeged környékén viszont 160-ra gyorsítják a sebességüket. Miskolcon kikötött a Folyami Polgárnaszád, Egerben egy fiatalt választottak a Borászok borászának, Kecskemét egyik városrésze önállósodna, Szolnokon továbbra is teljes a kommunikációs káosz a tervezett elektrolitgyár körül. Pécsett majdnem politikai pedofíliát kiáltottak, Veszprémben megünnepelték a lassan eltűnő, 35 esztendős önkormányzatiságot,…

•
Időutazásban valódi, atmoszférateremtésben pedig maximális filmet vitt nagyvászonra az Árvában a Saul fiával Oscar-díjat nyert Nemes Jeles László. Fél évvel az 1956-os forradalom után járunk, amikor még javában zajlik a szabadságharcosok elleni megtorlás, valamint Kádár János és a kommunizmus „újjászületését” jelképező május 1-jei felvonulásra való felkészülés. Mindeközben a 12 éves Andort csak egy dolog…

•
Frankfurtban 2025. október közepén nemcsak a könyveket ünnepelték. Hanem a szabad gondolkodás lehetőségét is. És egy olyan gondolatot, amely bár egyáltalán nem új, de azért érdemes újra és újra felidézni: Európa közepére szüksége van a világnak. A gondolat idei felidézője Karl Schlögel (1948), német történész, Közép és Kelet-Európa szenvedélyes kutatója, aki idén megkapta a…