
•
A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van. A TritonLife magánkórház közleményében továbbá kiemelik, hogy intézményükben van a…

•
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház október 23-án díszbemutató, majd 24-én a premier alkalmával mutatta be Pavel Stantchev első színművét, az Egy éjszaka, két reggel című drámát Cseke Péter rendezésében. Az ősbemutató a Ruszt József Stúdiószínházban kapott helyet, ahol a nézők egy letaglózó erejű, erkölcsi kérdéseket boncolgató kamaradarabot láthattak. Az Egy éjszaka, két reggel…

•
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a közösségi felületein jelentette be, hogy a Digitális Polgári Körök (DPK) országjárásra indul. A hírre Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is azonnal reagált, és közölte, hogy ő is ellátogat ugyanazokra a helyszínekre és ugyanazokon a napokon, amikor a DPK rendezvényei lesznek, emellett pedig saját eseményeire Orbán Viktort…

•
Október 23-a idén – is – sokkal inkább szólt az aktuálpolitikai üzenetekről, mint az 1956-os eseményekre történő megemlékezésről, de ezen talán nem is kell különösebben csodálkoznunk, hiszen alig fél év múlva országgyűlési választásokra kerül majd sor. A kormánypártok tehát Békemenetre hívták az embereket, a Tisza Párt pedig a Nemzet Menete keretében szervezett nagyszabású fővárosi…

•
2025. október 29-én 17 órakor Dr. Óváry Csaba, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház főigazgatója tart előadást a Tudomány és Művészetek Házában. A „Stroke Világnapján – A neurológus versenyfutása az aggyal és az idővel” elnevezésű programra a Bács-Kiskun Vármegyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Bács Kiskun Vármegyei Oktatókórház közös szabadegyetemi sorozatának keretében kerül sor. „Pont 30 év telt…

•
Sokan utálják, legtöbben megszüntetnék, mégis tovább él velünk a téli és a nyári időszámítás rendszere, így tavasszal előre, ősszel pedig vissza kell állítani az órát. Ma éjszaka hajnali háromkor állunk vissza egy órahosszával korábbra, tehát 2 órára, de természetesen emiatt nem kell megszakítani az alvásunkat, sőt elektronikus eszközeink – okostelefonok, laptopok, tabletek, stb. –…
•
Nagy Ferót, a Beatrice énekesét és ismert Fidesz-szimpatizánst az október 23-i Békemeneten az „Alap” nevű TikTok-csatorna megkérdezte a Szőlő utcai javítóintézet ügyéről – a jelenleg is zajló nyomozás során még májusban emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt tartóztatták le a Budapesti Javítóintézet korábbi igazgatóját. A zenész a videóban úgy fogalmazott: „Ő csak pénzt keresett ezzel,…
•
Mi történt Tiszaalpáron 2025 szeptemberében? Hogyan élte túl egy kutya a lehetetlent? Mit mesélt a Laki Mancs Állatvédő Egyesület Elnöke, amikor az Lcafe.hu megkérdezte – hónapokkal a tragédia után – hogyan van Rozi? Lapszemle. A borzalmas tett 2025 szeptember 1-jén Tiszaalpár és Kiskunfélegyháza között egy férfi autója vonóhorgára kötötte Rozi kutyát, majd mintegy 95…
•
Az egész hazai sajtóban az a legfőbb téma egy nappal az október 23-i ünnepségek után, hogy melyik párt „nyerte” meg a csütörtöki napot – azaz melyik eseményen voltak többen. A becslés közel sem egyszerű, főleg azért, mert nem is ugyanott tartották őket – írta a Telex. Minden nemzeti ünnepen megy a számháború, hogy hol…
•
A Salzburg-FTC mérkőzést megelőzően nagy felháborodást keltett, hogy a Ferencváros szurkolói nem juthattak el különvonattal az ausztriai Salzburgba – írta a 24.hu. Szijjártó Péter külügyminiszter azt írta, az osztrák rendőrség állította meg a vonatot, a bécsi belügyminisztérium azonban elutasította és hamisnak nevezte a magyar vádakat. A mérkőzést a Ferencváros nyerte. Hogy mi történt pontosan…