
•
Emelkednek a tehergépjárművekre vonatkozó útdíjak a főutakon, akárcsak a közúti szabályszegésekhez kapcsolódó bírságok, valamint 60 új helyszínen súlykorlátozó táblákat helyeznek ki – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium. A minisztérium hétfői közleményében kiemelte: idén szeptember végéig 126 esetben történt tehergépjármű által okozott közúti baleset Magyarországon: ebből 15 halálos kimenetelű volt. A balesetek között jelentős…

•
A rendkívüli közgyűlést azután hívta össze Karácsony Gergely főpolgármester, hogy múlt héten Gulyás Gergely miniszter kormányinfón arról beszélt, várják, hogy a Fővárosi Közgyűlés hivatalosan is állapítsa meg fizetésképtelenséget, ezt követően nyitottak arra, hogy csődsegélyt, pénzügyi mentőcsomagot nyújtsanak. Lapszemle. A hétfőn tárgyalt előterjesztésben a következő határozati javaslatokat fogalmazta meg a főpolgármester: megerősítik azt az ellenszavazat…

•
Gajdos Lászlót azután támadja így a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hírportál, a Szon.hu, hogy kiderült: ő lesz a Tisza Párt egyik nyíregyházi képviselőjelöltje. Lapszemle. A Mediaworks-birodalomhoz tartozó megyei lapnál ezt felháborítónak tarják, és jellemtelennek nevezték Gajdost, amiért 2024-ben képes volt állami kitüntetést átvenni az Orbán-kormánytól – vette észre a Telex.hu. „Az állatparkba annyi állami és uniós…

•
Elhunyt Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező és drámaíró – jelentette be az Alma együttes, később pedig az MTI számára a Kálloy Molnár Péter családja megerősítette a hírt, egyúttal azt is közölte, hogy a művész egy gyors lefolyású betegség következtében halt meg. A család közleményében kiemelték, hogy Kálloy Molnár Péter kiemelkedő tehetségű, sokoldalú…

•
– Kétségtelen, ha nem kellene befizetni az államnak a szolidaritási hozzájárulást, akkor most nem lenne szükségünk a hitelre – ezt Szemereyné Pataki Klaudia polgármester válaszolta Kopping Rita ellenzéki képviselő kérdésére az év utolsó közgyűlésén, ahol a 2026-os költségvetés két vitatott pontjáról alakult ki hosszas vita. Egyfelől a kormány által a kecskeméti önkormányzatra kivetett –…

•
Csádban, a magyar állam által létrehozott konténerkórházban kell civil betegeket és sérülteket ellátniuk azoknak a magyar mentősöknek, akiket egy toborzólevélben kerestek meg. A küldetést a Hungary Helps szervezi. A felhívást Kunetz Zsombor tette nyilvánossá, hozzáfűzve: „Budapestre naponta 20-30 mentőegységet rendelnek vidékről azért, hogy a minimálisnál is rosszabb ellátást biztosítani tudják. Mindeközben ebbe a teljesen…

•
Az élelmiszerpazarlás az egyik legnagyobb, mégis legkönnyebben csökkenthető környezeti terhelés. A háztartásokban keletkezik a legtöbb felesleg, sokszor azért, mert nem tervezünk előre, nem használjuk fel időben a megvett alapanyagokat vagy egyszerűen nem figyelünk oda a maradékokra. A jó hír az, hogy néhány apró lépéssel látványosan csökkenthető a konyhai hulladék mennyisége, és közben pénzt is…

•
Bár még érkeznek uniós források, a magyar költségvetés jelenleg többet fizet be az Európai Uniónak, mint amennyit támogatásként visszakap. A Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetési adatai szerint október végéig mindössze 589 milliárd forintnyi uniós támogatás folyt be Magyarországra. Ezzel szemben ugyaneddig 609 milliárd forintot utaltunk be uniós tagsági hozzájárulásként. Ez azt eredményezte a Népszava cikke szerint,…

•
„A szervezetnek az adatgyűjtésre vonatkozó tevékenysége megszűnt” – ez állt a Hírös Agóra 2024-es KSH adatszolgáltatásában az Otthon Mozira vonatkozóan, amit múlt pénteken szúrtunk ki az intézmény weboldalára feltöltött közérdekű adatok között. Ez a nyilatkozat a magyar statisztikai rendszerben azt jelenti: mintha a mozi tevékenysége megszűnt volna, mintha a mozi nem működne, mintha nem…

•
Bár a magyarok életszínvonala valamelyest javult, még mindig a lakosság 45 százaléka él havi 300 ezer forintnál kevesebb bevételből – derül ki az Egyensúly Intézet 2025-ös reprezentatív szegénységkutatásából, amely a hazai anyagi helyzetet vizsgálja. Ez elsőre riasztó adat, de árnyalja a képet, hogy 2024-ben még 56 százaléknak kellett ekkora összegből gazdálkodnia, és sokan csak…