
•
„A szervezetnek az adatgyűjtésre vonatkozó tevékenysége megszűnt” – ez állt a Hírös Agóra 2024-es KSH adatszolgáltatásában az Otthon Mozira vonatkozóan, amit múlt pénteken szúrtunk ki az intézmény weboldalára feltöltött közérdekű adatok között. Ez a nyilatkozat a magyar statisztikai rendszerben azt jelenti: mintha a mozi tevékenysége megszűnt volna, mintha a mozi nem működne, mintha nem…

•
Bár a magyarok életszínvonala valamelyest javult, még mindig a lakosság 45 százaléka él havi 300 ezer forintnál kevesebb bevételből – derül ki az Egyensúly Intézet 2025-ös reprezentatív szegénységkutatásából, amely a hazai anyagi helyzetet vizsgálja. Ez elsőre riasztó adat, de árnyalja a képet, hogy 2024-ben még 56 százaléknak kellett ekkora összegből gazdálkodnia, és sokan csak…

•
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szombaton tartotta kongresszusát, amelynek végén elfogadták a 2026-ban hivatalba lépő kormánnyal szembeni elvárásaikat összegző zárónyilatkozatot. A dokumentum alapvetése, hogy a társadalom jövője az iskolákban formálódik: ha az oktatási intézmények a szabadságot, a felelősségvállalást és az önálló gondolkodást erősítik, akkor az oktatásért felelős döntéshozók egy demokratikus és versenyképes országért dolgoznak. Ugyanakkor…

•
A közéleti diskurzusban egyre gyakrabban hallani a „hideg polgárháború”, a mélyülő törzsi szembenállás és a végletesen polarizálódó társadalom képét. Egy friss választásföldrajzi elemzés azonban árnyalja ezt a narratívát. A tavalyi EP-választások Fidesz-eredményeit vizsgálva ugyanis az látszik: szinte minden választókerületben csökkent a különbség a városok és a környező kistelepülések politikai preferenciái között. Erről a témáról…

•
Éjszakai autóbuszjáratok üzemeltek Kecskeméten próbajelleggel idén júliusban és augusztusban, méghozzá péntekenként és szombatonként. Egy beszámoló keretében a Működő Város Bizottság legutóbbi ülésén összegezték a tapasztalatokat, és fogalmazták meg, hogy a következő években ezek figyelembevételével közlekedjenek majd az éjszakai járatok június elejétől kezdődően, a továbbiakban inkább a főtéri rendezvényekhez igazodva, azok időpontjainak pontosabb ismeretében. Az…

•
Orbán Viktor pénteken Moszkvában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, miközben a nemzetközi diplomáciában felpörgött a mozgás az ukrajnai háború lezárását célzó béketervek körül. A Kreml álláspontját visszhangzó, amerikai eredetűnek mondott 28 pontos javaslat mellé időközben egy, az EU-nak tulajdonított – Ukrajna számára kedvezőbb, de több ponton szintén bizonytalan – alternatív terv is kiszivárgott. Lapszemle kiegészítéssel. Orbán…

•
A tengerparti városok visszavesznek a nyüzsgésből télen, a belső területek pedig színpompával telnek meg – mintha ez az ország három különböző arca egyszerre mutatkozna meg. Elsőre talán nem is gondolnánk rá, hogy ilyen helyeket itt a közelben találunk. A Roadster most az ünnepi időszak közeledtével három ilyen várost ajánl: Zágrábot, Opatiját és Eszéket, amelyek…

•
A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint január és október között 60 304 gyerek született, miközben 102 748-an haltak meg Magyarországon. A 42 ezres természetes fogyás nemcsak kiugróan magas, hanem lélektani határt is átléptünk vele: a magyar népesség 1952 óta először süllyedt 9,5 millió fő alá. Miközben az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) nyilvántartása szerint…

•
„A történész, aki csak önmaga vagy néhány szakember számára kutat és ír, nem teljesíti igazán feladatát. Arra van szükség, hogy népünk minél nagyobb részének adjunk történelmi látást” – vallotta szakmájáról Benda Kálmán, akinek csütörtökön avatták fel a róla elnevezett terem névadó tábláját a kecskeméti Ráday Múzeumban. Krédója ellenére azonban ma már inkább csak egy…

•
Három ellenzéki képviselő is nyújtott be indítványt a kecskeméti buszok számozásával kapcsolatban. A Szövetség tagjai a régi számok teljeskörű visszahozását javasolták, a Mi Hazánk politikusa pedig azt, hogy az újak mellett a korábbi járatszámok is láthatóak legyenek a kijelzőkön, menetrendekben. Mindhármat leszavazta a Fidesz-KDNP frakció. Homoki Tamás alpolgármester szerint aki akarta, megtanulta az új…